Jobbat vagy jobban!

szerző: Vétek György
cikk küldés nyomtatás

Tapasztalt vendéglátók szerint a vendégek elsősorban élményekért térnek be egy-egy kávézóba, sörözőbe vagy étterembe, és nem egy csésze kávéért, pohár sörért vagy egy tál csülkös bablevesért. Az élménybe pedig nem csak az tartozik bele, hogy mit kap, hanem az is, hogyan.

A vendéglátás – minden szereplőjétől – komoly tudást és tisztes hozzáállást igénylő szakma. Ma már nem elegendő csupán a szorzótábla ismerete, mint az 1980-as, ’90-es évek derekán, amikor a hirtelen megugró kereslet az egyik legjövedelmezőbb iparággá tette a vendéglátást.

Ma már a vendégek is jóval tapasztaltabbak, és – bár néha annak tettetik magukat – egyáltalán nem hülyék. Most, amikor a zsebekben is kevesebb van, még inkább megnézik, hogy mire költik a pénzüket. Ehhez pedig a vendéglátóknak is igazodniuk kell, csak azok maradhatnak sikeresek (vagy egyáltalán talpon), akik erre képesek. Ezt pedig úgy érhetik el, hogy igyekeznek megadni vendégeiknek azt az élményt, amit azok elvárnak a pénzükért. Ehhez pedig az kell, hogy a lehető legjobbat a lehető legjobban kapják meg. Magyarra lefordítva ez körülbelül azt jelenti, hogy a lehető legjobb kávét, sört, bort stb. kapja az optimális hőmérsékleten, a megfelelő csészében, pohárban, lehetőleg egy udvarias mosoly kíséretében, és mindehhez korrekt számlát nyújtsanak át a végén.

Persze az is nyilvánvaló, hogy emberek és emberek különböznek, különbözőek az igényeik, és főként különbözőek az igényeiknek (esetleg) határt szabó anyagi lehetőségeik. S mivel ez utóbbi igencsak meghatározó tényező, nyilván nincs egyetlen megszállott hazai kávés sem, aki mondjuk tökéletesen lefőzött Blue Mountain vagy Kopi Luwak kávéra alapozná az üzletét.

Viszont – és ezt vaktesztek is igazolták – egy tökéletesen beállított kávéfőzőn lefőzött, optimális méretre frissen darált kávéból készített presszókávé illatra, ízre felérhet egy magasabb árkategóriájú (jobb), de kevesebb odafigyeléssel készített feketével. Vagyis ugyanazt az élvezeti értéket sikerült elérni olcsóbb alapanyag felhasználásával.

De nézhetünk egy másik példát is: tesztalanyokat kértek fel, hogy döntsék el, két pohár sör közül melyik ízlik nekik jobban. A tesztelők meghatározó többsége ugyanazt a mintát jelölte meg, holott mindkét pohárban ugyanaz a sör volt, ráadásul ugyanabból a hordóból, ugyanazon a hőfokon. A különbség mindössze annyi volt, hogy az egyik pohár sört „csak úgy” csapolták ki, a másikat pedig előírásszerűen. Sajnos meglehetősen kevés csapos van tudatában annak, hogy a csapolás közvetlenül kihat a sör élvezeti értékére. (Ami pedig határozottan hat a vendég ama szándékára, hogy rendel-e még egy korsóval.)

A csapolás azonban – megfelelő képzavarral élve – csak a jéghegy csúcsa. Hol van az a temérdek apróság – típusnak megfelelő hőmérsékletre hűtött sör, saját márkás, frissen elöblített (hűtött) pohár, saját márkás alátét stb. –, amiknek egyszerre teljesülniük kell ahhoz, hogy a fogyasztói élmény maximális legyen.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy tökéletes elkészítéssel és szervizzel egy low budget termékből szuperprémium lesz. Szó sincs róla. Csupán azért hadakozom, mert a vendéglátás derékhadát adó, nagyrészt sztenderd termékeket kínáló vendéglátóhelyek többségének még van fejlődési lehetősége (és kötelessége) a fogyasztói élmény erősítésére.

Mert aki a sztenderd termékekkel „lazán” bánik, az – már csak megszokásból is – ugyanolyan lazán fog bánni a prémium és a szuperprémium termékekkel is. Ami már több mint hiba…